Határtalanul! – A felvidéki bányavárosok
Iskolánkban a részvétel évek óta hagyomány a Határtalanul! pályázat keretében meghirdetett
kirándulásokon. Az idei tanévben május 21-től-24-ig a hetedik évfolyamról 48 diák, három
pedagógus és két szülő vett részt a túrán.
A program gerincét a Felvidék legszebb városainak Selmecbánya, Besztercebánya, Rimaszombat,
Lőcse és Kassa látogatása tette ki. Diákjaink így emlékeztek erre vissza:
„Besztercebánya volt az egyik település, ami nagyon megtetszett! Nagyon meglepődtem,
hogy Szlovákiában ilyen szép helyek találhatók.”
„A Kassai dóm nagyon szép volt, különösen tetszett, hogy lementünk a Rákóczi-kriptába.”
„Kassa a szívembe költözött, nagyon gyönyörű hely, biztos, hogy a jövőben visszamegyek!”
„Sok látványos várost látogattunk meg, melyek régen magyar fennhatóság alatt álltak. Ezek
gyöngyszemek Szlovákiában, melyek magyarságunkra emlékeztetnek, azonban ezek az
ékkövek lehet, hogy egyeseknek túlságosan fényesek, mert a helyi lakosságnak szúrja szemét
ez a csepp magyarság…”
A nagyvárosok látogatása mellett, jártunk alig félszáz fős magyar faluban, is:
„Voltunk még egy magyar faluban, ahol 60-an laktak, megkóstolhattuk a helyi gazda
mézeit…”
„Rossz volt hallani, hogy a településről kitelepítették az embereket, és már csak 60 magyar él
ott…”
A Határtalanul! kirándulás fontos állomása egy határon túli magyar iskola meglátogatása,
csoportunkat a Tompa Mihály Alapiskola hetedik évfolyamos diákjai látták vendégül egy tanóra
erejéig.
„Amikor az iskolába mentünk, és megismerkedtünk az ottani magyarokkal, az felemelő volt.”
„Gondoltam, hogy pár ember tud majd magyarul beszélni, de mégis, mikor magyar szót
hallottam, megdöbbentő volt, és nagyon jól esett!”
A városnézéseken túl a gyerekek megismerkedtek a Felvidék természeti szépségével, a hosszú buszos
utazások is élményszámba mentek.
„A kedvencem a Tátrába tett utazás volt, igaz bőrig áztunk, de akkor is jó élmény volt!”
„Már régóta el szerettem volna menni a Tátrába, és most alkalmam nyílt rá! A Csorba-tó
egyszerűen bámulatos volt. Bár séta közben zuhogni kezdett az eső, mindenkinek állt a víz a
cipőjében…”
„A programok nekem tetszettek, elmentünk egy cseppkőbarlangba illetve bányavárosokba is,
ahol idegenvezetőnk megosztotta velünk a helyi érdekességeket. Megemlítendő a hely
szépsége a táj mesebeli erdőivel és hegységeivel. A buszutakat élveztem, jó volt nézelődni…”
„Nagyon sokat buszoztunk, de nem unatkoztunk, mivel beszélgettünk, zenét hallgattunk és
nagyon sokat nevettünk!”
A gyerekek élménybeszámolóiból kitűnt, hogy noha voltak kellemetlenségek, mindenki számára
maradandó, pozitív élményt jelentett a túra:
„Nagyon szép volt, még maradtam volna egy hetet!”
„Sok élménnyel gazdagodtunk, szerintem mindenki jól érezte magát.”
„Örültem, hogy együtt voltunk, szerintem valamilyen szinten összehozott minket.”
„Ha lehetne, újra elmennék!”
„A Határtalanul! – kirándulás szerintem egy nagyon jó ötlet. Kiváló lehetőség azoknak a
gyerekeknek, akik kíváncsiak, hogy milyen az élet külföldön, azok is élvezhetik, akik csak
szórakozni akarnak, mert jó buli négy napig együtt lenni.”
„Nekem nagyon tetszett ez a négy nap, mert gyönyörű helyeket láthattam, amiket még
sohasem.”
„Mivel nekem ez volt az első utam külföldön, ezért szerintem sokkal jobban élveztem, mint
más gyerek!”
„Egy fantasztikus élmény, aki kihagyja, az rosszul jár! Bár elázva és fáradtan kerültem párszor
az ágyba, minden fáradtságot megér!”
A hetedikes tanulók beszámolói alapján összeállította:
Banka Zoltán