Tisztelettel köszöntöm Önt iskolánk honlapján!

Örülök érdeklődésének, és annak, hogy bemutathatom intézményünket, tájékoztathatom jelenünkről, hétköznapjainkról, sikereinkről, emlékezetes pillanatainkról.

1971. május 1-jén nyitotta meg kapuit településünk ezen iskolája. Ennyi idő egy iskola életében nem nagy múlt, de ezek a falak már több ezer gyermek emlékét őrzik, akik itt váltak ifjakká, s az itt töltött évek meghatározták pályájukat, életüket.

Sok minden megváltozott az elmúlt évtizedek alatt. Az iskola hagyományos oktatási-nevelési szerepei gyökeresen átalakultak. Olyan fiatalokat szeretnénk útra bocsátani, akik rendelkeznek az életben való boldoguláshoz és érvényesüléshez szükséges ismeretekkel, tudással, személyiségjegyekkel.

Színes, változatos, tartalmas programokat kínálunk nemcsak iskolásainknak, hanem a település minden lakójának az egész tanév folyamán. Minden évben egy választott téma köré szervezzük programjainkat.

Intézményünk tanulólétszáma 480-490 fő között mozog. Tantestületünkre stabilitás, állandóság jellemző. Jól képzett, tudásukat folyamatosan megújító, gyermekszerető pedagógusok oktatják, nevelik a rájuk bízott diákokat.

Mindennapi munkánkhoz irányt mutatnak Goethe gondolatai:

"... a gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat.
Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is, amelyek az egyiket a kényszereitől és előítéleteitől szabadítják meg, a másiknak lehetőséget adnak új utakat bejárni, vagy inkább repülni."

Iskolánk saját arculattal rendelkezik. Nyolc évfolyamon az általános műveltséget megalapozó képzés mellett az idegen nyelvet, a magyar és a matematika tantárgyat csoportbontásban oktatjuk. Második évfolyamtól a jó képességű tanulóknak lehetőséget biztosítunk a német vagy az angol nyelvvel való játékos ismerkedésre.

Évente nyelvi tábort szervezünk, ahol a gyerekek szervezett keretek között, anyanyelvi környezetben mélyíthetik el ismereteiket. Így többször eljuthattak már Ausztriába, Németországba és Angliába is.

A nyelvtanulás mellett a mai kor igényeinek és követelményeinek megfelelő számítástechnikai ismereteket is nyújtunk szaktantermi keretek között.

Integrált oktatás keretein belül logopédus, fejlesztő pedagógus, pszichológus foglalkozik a részképesség-zavarral, magatartási problémákkal küzdő tanulókkal.

Igényesen kialakított könyvtárunkat örömmel látogatják iskolánk növendékei. Az internetes hozzáférés lehetőséget biztosít a kutatómunkára, a gyerekek érdeklődési körének megfelelő ismeretanyag elsajátítására, a versenyekre, pályázatokra való felkészülésre.

Intézményünk tanulói az ország legjobb középiskoláiba is bejutnak, és a visszajelzések alapján megállják helyüket. Igen jók a központi felvételi és az országos kompetencia-mérés eredményei. Iskolatípusunknak megfelelő kategóriában a rangsor elején helyezkedünk el.

Az első két évfolyamon a szülők választhatnak, hogy az iskolaotthonos vagy a hagyományos oktatási formát szeretnék-e gyermekük számára.
Tanulóinknak minden nap 16 óráig biztosítunk programokat. Gyermekeink válogathatnak a délutáni szabadidős tevékenységek között. Jól szervezett szakköreinket szívesen és örömmel látogatják. Az alsós tanulók napközis foglalkozásokon, a felsősök tanulószobai keretek között szaktanári segítséggel készíthetik el házi feladataikat.

"Ép testben ép lélek!"- tartja a latin közmondás. Az egészségügyi szűrések során évről- évre egyre több diákról derül ki, hogy gerincferdülése, rossz testtartása van, aminek később súlyos következményei lehetnek. Vonzó sportprogramokkal, a gyógytestnevelés mindennapos testnevelésbe való beépítésével sokat tehetünk a probléma megelőzéséért, javításáért. Ehhez ideális feltételeket teremt a rendelkezésünkre álló tornaterem, sportcsarnok, műfüves focipálya és atlétikapálya. Szeretnénk ezeket a lehetőségeket maximálisan kihasználni, és elérni, hogy a mozgás iránti igény kialakuljon minden gyermekben.
A sport biztosítja a testi-lelki egészséget, fejleszti az állóképességet, az akaratot, fegyelemre, kitartásra nevel. Alkalmas arra, hogy az emberek megtanuljanak egymással, egymásért csoportokban dolgozni, egymás sikerének örülni. Kár lenne a benne rejlő lehetőségeket kiaknázatlanul hagyni.

Iskolánkban hosszú évek óta komoly hírnévvel rendelkező majorett csoport működik. Rendszeres szereplői az országos és területi rendezvényeknek, versenyeknek.

Az iskolánk által szervezett táborok skálája színes: nyáron a Balaton mellé állótáborokat, az ország különböző tájainak megismerésére vándortábort kínálunk az érdeklődőknek.

Az ÖKO iskolai programok szerves részét képezik nevelési, oktatási feladatainknak, melynek része a természetes-, és épített környezetünk, testi és mentális egészségünk megóvása, valamint hagyományaink tudatos őrzése, ápolása.

Faluvédőink védnökséget vállaltak a régi temetőben található elhanyagolt sírok felett, melyeket éves rendszerességgel gondoznak.

Programjaink szervezésével tudatosan törekszünk az egészséges életmód, a helyes táplálkozás megismertetésére, a növény- és állatvédelem fontosságára, a szép, tiszta, rendezett környezet kialakítására. Ezt a célt szolgálják a rendszeresen megszervezett projekt-napok, erdei iskolák, múzeumi napok, tanulmányi kirándulások.

Intézményünk korszerű főzőkonyhával rendelkezik. Tanulóink étkezését a helyben készített házias ételekkel, az egészséges táplálkozás szem előtt tartásával biztosítjuk kulturált körülmények között.

Intézményünket a legnagyobb magyarról, Széchenyi Istvánról neveztük el. A választott név megadja iskolánk szellemiségét. Az Ő szellemi nagysága áthatja mindennapjainkat, nevelő-oktató munkánk egész területét. Emlékére évente megrendezzük hagyományőrző kulturális rendezvény-sorozatunkat a „Széchenyi Napokat”, melynek keretén belül színes programokat nyújtunk iskolánk minden tanulójának és a nagyközség lakosságának.

Kérem, ismerkedjen meg intézményünkkel!

Sticzné Szántó Ilona

igazgató